Hírlevél feliratkozás
EN ZH

Mentor

BEMUTATKOZÁS

A Beautyrobic edzésmódszer és márka megalkotója és tulajdonosa vagyok.

Az általam megalkotott edzésen ma már körülbelül heti 1000 nő vesz részt. Nem csak egy edzésmódszerről van szó, hanem egy teljes brandről, amihez tartozik mobil applikáció, ruha étrendkiegészítők és saját kozmetikum is. Ma már több mint 40 átvevő partnerem van Budapest kerületeiben, valamint a legnagyobb vidéki városokban, de már nemzetközi szinten is elérhetőek vagyunk. Best Seller könyvemet most fordítják angolra, valamint felkértek TedX előadónak is. 2015-ben én vihettem el a FIVOSZ „Jövő reménysége” díját, 2019-ben pedig a 13. kerületi „Év Fiatal Vállalkozója” díjat. Jelöltek a CESA „Most Influential Woman” illetve az „Év marketingese” díjra is. Vállalkozásom mellett az AmHunCham NewYork  Budapesti Center vezetője vagyok, illetve a FIVOSZ Sport és Életmód Bizottság elnöke.

Ami az erősségem, hogy végletekig kitartó vagyok, nincs számomra lehetetlen, merek nagyban gondolkodni és nem adom fel soha. Kreatív vagyok, aki képes rendszerben gondolkodni. Viszont, amit nem szeretek, az a kifogáskeresés, a lustaság és azt, aki a legkisebb problémára feladja. Ezért szeretném, hogy aki hozzám jelentkezik, az ne csak „tervezgessen”, hanem legyen felkészülve arra, hogy amiről beszélünk, azt meg is kell valósítania! Hiszek az önfejlesztésben és ezért soha nem is hagyom abba a saját képzésem. Tudom, hogy tanulni a gyakorlati tapasztalatokból lehet igazán, ezért is gondolom azt, hogy egy vállalkozás életében óriási segítséget nyújthat egy olyan mentor, aki a gyakorlatban átélte azt az akadályt, ami a mentorált előtt áll.