Startup menedzselése kezdőknek és haladóknak – Legyen Miskolcon startup élet

Van egy jó ötleted és hiszel is benne. Vállalkozol is rá, hogy megcsinálod.  Hiszen anyád is biztat (sőt, a dugi pénzét is odaadja). A haverok is hátba veregettek, mondván, hogy ez tuti ötlet. Na, el is készül a termék vagy a szolgáltatás.  Kirakod a polcra, meg a Facebookra, de mégsem kapkodják, pedig mindenki azt mondta.

Nos, ekkor (de jobb, ha korábban, már a szikra kipattanásakor) elkezded a kapcsolatépítést, eljársz olyan rendezvényekre, ahol egyrészt rájössz, hogy másoknak is szükségük van segítőkézre, másrészt olyan előadóktól kapsz inspirációt, akik jó néhány startup cég menedzselésében részt vettek. Ilyen fórum a Legyen Miskolcon startup élet, amit az INPUT program koordinátora szervez. (A program egyébként a startupoknak képzést, mentorálást biztosít, segít az üzletfejlesztésben és a nemzetközi piacra jutásban is.)

A Legyen Miskolcon startup élet decemberi rendezvényére 1, azaz egy előadóval csábították az érdeklődőket, olyannal, aki a San Fransisco-i GrowthX Academy piacfejlesztő szakértője, és aki már a Szilícium-völgy levegőjébe is beleszippantott, név szerint Vojnits Bálinttal. Sokat ígérő név? Igen, ha utánajártál, hogy ki is ő. Bálint több mint 100 változásmenedzsment projektet vezetett a legkülönbözőbb üzleti ágazatokban, több országban, maga is több vállalkozást indított, megnyert több pitching versenyt és …. (keress rá a nevére, a többit ott elolvashatod). Szóval sokat ígérő név és téma. Vojnits Bálint olyan rendszert mutatott be, ami skálázható, ismételhető és hosszútávon fenntartható növekedést eredményez mind ügyfélszámban, mind bevételben.

Az előadás nagy része workshop jellegű volt, konkrét példákkal és a közönség aktivitásával. Az előadást mi is jellemezhetné jobban, mint hogy a három óra alatt nem lankadt az érdeklődés és a létszám. De minek is köszönhető ez a kitartó figyelem?

Az előadó többek között olyan ismert vagy kevésbé ismert, illetve újdonságnak ható közösségi oldalakra irányította a figyelmet, mint a Reddit, Quora, Instragram, Linkedin, Facebook, Twitter. Mindenkit arra biztatott, hogy ezeken az oldalakon aktív jelenléttel mérje fel a piacot, ismertesse meg magát, az ötletét (termékét, szolgáltatását).  A közösségi fórumokon nem az a lényeg, hogy rögtön nyomulj az elképzeléseddel, hanem ismerd meg és kutasd fel azokat, akik a kezdeti fázisban az ötleted hírvivői, támogatói lehetnek. Csatlakozz olyan csoportokhoz (és ott szólalj meg), amelyek vevők (de nem kereskedelmi értelemben) lehetnek az ötletedre. Szóval kezdd magad, majd a témádat ismertté tenni. Ezeken, a helyeken soha ne akarj eladni, hanem várd meg, hogy vásárolni akarjanak tőled!

Most persze felvetődik benned a kérdés, hogyan válaszd ki a megfelelő csoportot, a célhoz vezető közösségi oldalakat. Mielőtt beleveted magad a nagy közösségi hálóba, szűkítsd le a célcsoportodat. De nagyon-nagyon szűkítsd le! (Ezt a szakzsargonban niche marketingként emlegetett technika egy jól körülhatárolt szegmenst jelent.)

A workshopon elhangzott, hogy az ötlet ismertté tételéhez olyan közismert eszközöket is használjunk, mint az e-mail, az e-book vagy interjúkészítés szakértőkkel, influencerekkel, majd ezeket terjesszük és így érjünk el minél több olyan hivatkozást, ami a startupra utal.  De a titok abban rejlik, hogy mit, hogyan és mi célból tudatunk a célcsoporttal, plusz mennyire személyre szabott információt juttatunk el hozzájuk. Mivel az előadáson elhangzottakat teljes terjedelmében itt nem tudjuk közzétenni, ezért inspirációként javasolt Simon Sinek előadását meghallgatni.

Vojnits Bálint elkötelezett amellett, hogy tartós értéket teremtsen azáltal, hogy teljes mértékben kihasználja az összes jelenlegi technológiát, kapcsolatot és erőforrást. Tapasztalatai alapján kifejlesztette és munkája során sikerrel alkalmazta a Szélessávú növekedési ciklus módszert, melyet a jelenlévők által felvetett témákra reagálva, gyakorlati példákkal ismertetett. A teljes módszer megismerésére az előadáson volt lehetőség, most csupán néhány elgondolkodató részletre hívjuk fel a figyelmet.

Mindenekelőtt szükség van egy erős magra, ami a termék-csapat-piac egységét jelenti. A csapat esetében fontos, hogy mindenkit (de tényleg mindenkit), akinek a startuphoz csak egy picit köze van, vagy lehet a jövőben, helyezzünk el egy kompetencia térképen, és keressük meg a kulcskompetenciákat. Legyünk tisztában az értékeinkkel és persze a gyengeségeinkkel. Fontos, hogy tűzzünk ki célt (nem célokat), olyat, ami számszerűsíthető, azaz mérhető. OMTM (One Metric That Matters), azaz mérj egy dolgot, ami meghatározza, hogyan tovább. (Jegyezd meg, hogy „A cél olyan, mint a sarkcsillag: ráállítod az iránytűdet, és amikor letérsz az utadról, segít visszatalálni.” Marshall E. Dimock)

A startupos minden egyes soron következő fejlődési folyamatnál (lépésnél), ami jelentheti az újabb befektetést, piacot, bővítést stb., jelölje meg a következő célját és azt számokban is fejezze ki.

Az előadás végén személyes egyeztetésre is lehetőség volt, és a résztvevők már itt megfogalmazták, hogy miért is érte meg eljönni:

„Most indítottam a cégemet. Eddig a marketinghez nem volt közöm, és most rengeteg hasznos információt kaptam erről a területről.”

„A kompetencia térkép nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Biztos, hogy alkalmazni fogom a módszert.”

„Több minden is elgondolkoztatott, de ha csak egyet kellene kiemelni az a cél megfogalmazása és számszerűsítése. Főleg, hogy ezt le kell szűkíteni…”

„A vállalkozásom témája miatt a javasolt angol nyelvű közösségi oldalakat én nem tudom hasznosítani, de ez a növekedési ciklus izgalmas. Köszi, hogy meghívtatok. Jövök máskor is!”

Ne feledd, hamarosan új témákkal, új előadókkal jelentkezünk! Kövess minket a Meetupon!

Írta: Gecsei Anikó