Legyen neked is startupod!

2018. február 15.

„3+1 lépés a startupod beindításához” alcímmel olyan rendezvénysorozatot  indítunk, amely használható tudásanyagot és gyakorlati tanácsokat ad az ötletgazdák számára ahhoz, hogy elinduljanak a sikeres startupokká válás útján.

2017-ben főleg szemléletformáló előadásokon, meetupokon találkozhattatok az INPUT program nevével és a INPUT program startup koordinátoraival. Az idei évben a tettek mezejére lépünk, és egy egymásra épülő, 4 alkalomból álló rendezvénysorozatot indítunk márciusban, amely sikeres elvégzése közelebb visz a célodhoz: sikeres üzletet építeni, és akár nemzetközi piacra is jutni!

A programot a startup ökoszisztémát és nemzetközi jógyakorlatokat is jól ismerő szakértői csapat állította össze.

Hogyan épül fel a 3+1-es rendezvényünk?

Havonta egyszer, alkalmanként három órában hallgathattok célzott előadásokat nagy tapasztalattal rendelkező szakemberektől az ötletgenerálástól egészen a prototípus, vagy MVP elkészítésének módjaiig, illetve segítséget nyújtunk a terméked eladásához is egy pitch tréning keretein belül. És ha már megtanultál pitchelni, gyakorlatban is bemutathatod az üzletfejlesztési csapatunk, illetve akár potenciális befektetők előtt is, hogy mire vagy képes! Az előadásokon kívül e-learning anyagokkal, elvégzendő feladatokkal és a startup koordinátorunk személyes tanácsadásával segítjük a fejlődésed.

A 4 alkalomból álló sorozatunk végén sem engedjük el a kezed, ha megvan benned a komoly elhatározás, hogy startupot akarsz indítani, további szolgáltatásainkkal támogatunk célod elérésében.

Kinek szól?

Korosztály nélkül minden, az IKT szektorban innovatív lehetőséget magában hordozó induló, vagy már a kezdeti lépéseket megtévő ötletgazdáknak és vállalkozásoknak. De akkor is jelentkezhetsz, ha még nincs saját ötleted, de szívesen belefognál valami újba, ha szeretnél többet megtudni a startupok világáról, ha szeretnéd tudni, hogyan kell elkezdeni egy új üzletet!

Mennyibe kerül mindez?

Csak, és kizárólag az idődbe, amennyit ráfordítasz! Képzéseink ingyenesek, és csak rajtad múlik, hogy mennyit hozol ki az ötletedből! A kemény munka mindig kifizetődő.

További részletek hamarosan!

Kövesd Facebook oldalunkat, vagy érdeklődj a hozzád legközelebb tevékenykedő startup koordinátorunknál.